22 vagyok. Ki vagyok én, hogy megmondjam a tutit? Végül is, csak egy ugyanolyan ember, mint bárki más. Attól még, hogy csak 22 évet éltem, nekem is lehetnek tapasztalataim…
Nem gondolom, hogy az ember tud tanulni mások hibáiból. Ha ez igaz lenne, sokkal kevesebb hibát követnénk el. Szerintem mindent a saját bőrünkön kell megtapasztalnunk, hogy aztán levonhassuk a tanulságot. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis minek írom le “az én bölcs gondolataimat”… Nos, azt is gondolom, hogy a megerősítés, hogy mit hallunk másoktól, az is nagyon fontos. Ha már hallottuk azt a tanácsot, hogy “Nem szabad kapkodni”, attól még nem fogjuk egyből megfogadni. Először valószínűleg kételkedni fogunk: “Majd én tudom, mi a jó nekem!” És ez rendben is van. Azonban, ha párszor elkövetjük azt a hibát, hogy egy feladatot kapkodva oldunk meg és ezzel még több munkát teremtünk saját magunk számára, akkor könnyebben fogjuk elfogadni a gondolatot, hogy bizony, nem éri meg kapkodni. Szóval, a következő sorok csak megerősítésképp szolgálnak azok számára, akik hasonló úton járnak, és hasonló igazságokat kezdenek el tapasztalni a saját életükben.
A multitaskingolás nem működik
Régen nagy multitaskingolós voltam. Azt mondják, a nőknek ez jobban megy. De igazából, ez senkinek se megy jól. Hiába csinálsz kettő vagy több dolgot egyszerre, nem leszel produktívabb, sőt… Ga két dolgot csinálsz egyidőben, akkor egyiknek se tudod odaszentelni a teljes figyelmedet. Nem is tudsz annyira elmerülni az adott tevékenységben, és nem is fogsz beleadni anyait-apait. Ráadásul az agyadat is pluszban fárasztod azzal, hogy a két tevékenység között kell váltogatnia a fókuszt. Ez plusz időt és energiát igényel. Nem túl hatékony.
Már nagyon ritkán multitaskingolok. Jobban szeretem egymás után csinálni a feladatokat és mindig az adott tevékenységre koncentrálni. Ilyenkor tudom igazán beleélni magamat és (ha nem is tökéletesen, de) a tőlem telhető legjobban teljesíteni a feladatot.
Nem éri meg kapkodni
A mai felgyorsult világ tele van határidőkkel, megbeszélt időpontokkal és emberfeletti elvárásokkal. Ebben a környezetben természetes, hogy mindent a lehető leggyorsabban szeretnénk elvégezni. Ezzel a legnagyobb gond az, hogy sietés közben hajlandóak vagyunk kapkodni. Nem azt mondom, hogy csigalassúsággal kell végezni a feladatunkat, de érdemes nem fél kézzel felkapni azt a pohár tejet, mikor gyorsan egy süteményt dobnál össze, mert valószínűleg ki fog löttyenni a fele és takaríthatod fel. Íme, máris ugyanott tartasz: lehet, hogy gyorsabban beleöntötted a tejet (vagyis a felét) a tejet a tésztába, de hozhatod a nedves szivacsot felitatni a kiborult tejet. Az egyik oldalon nyersz, a másikon veszítesz az időből, és a végén még az is lehetséges, hogy sokkal több idődet veszi el a sütés, mintha higgadtan, figyelmesen, kapkodás nélkül raktad volna össze a hozzávalókat. Szóval, a sietség lelassít. Egy húszperces süteményt nem lehet megsütni 15 perc alatt… vagyis meg lehet, de azt a maradék 5 percet valószínűleg takarítással fogod tölteni.
A szeretteinkre mindig van idő
Klisésen hangzik, de ki tudja, hogy meddig lesznek még velünk? És még egy kérdés: mi számít igazán? Hogy ma hány feladatot végeztél el, vagy, hogy tudtál-e nevetni egy jót a tesóddal? Számomra az emberi kapcsolatok elsőbbséget élveznek, ha a produktivitás és a szeretteim között kell választanom. Kinek ne esne jól belassulni egy kicsit és csak beszélgetni a barátokkal? Kiszállni a mókuskerékből egy pár percre és ráébredni, hogy amúgy “Helló! Én is csak egy ember vagyok!”
Szóval legyen időd arra az ölelésre, arra, hogy meghallgasd, milyen volt az öcséd napja a suliban, hogyan élt régen a nagyszülőd… Hidd el, ezek a pillanatok azok, amik igazán boldoggá tesznek, amik igazán számítanak. Ezért vagyunk a földön. Ezért vagyunk “egymásnak”, nemcsak “egymás mellett”
Nem kezdj bele olyan feladatba, amihez nincs kedved!
Nincs kedvem dolgozni. Akkor most ne dolgozzak? Igen! Vagyis… nem egészen így értem. Ha olyan dolgot kezdesz el csinálni, amit a hátad közepére se kívánsz, akkor egy erőltetett menet lesz az egész. Csak félgőzzel fogod csinálni és nem lesz olyan tökéletes, mintha valóban lenne hozzá kedved és beleadnád szíved-lelked. Ha van egy kötelességed, amit nen szeretnél megcsinálni, akkor keresd meg, mi az, ami meghozza a kedved az adott tevékenységhez! Vagy mikor lenne hozzá kedved? Mert ez egy pillanatnyi állapotod. Igenis lesz majd olyan időszak, amikor megjön az ihlet ahhoz a feladathoz és örömmel ugrasz fejest a dolgokba. Lehet, hogy éppen az a problémád, hogy fáradt vagy, vagy épp ellenkezőleg, pörög az agyad és nem tudsz egy helyben megülni. Ekkor aludj egyet, menj el sétálni, kertészkedj, vagy csinálj bármit, amihez kedved van. Hidd el, egy idő után megunod az adott tevékenységet és érezni fogod magadban a drive-ot az adott feladathoz.
Ha fáradtnak érzed magad, az valid
Azt érzed, hogy ma nem csináltál semmit, de mégis fáradtnak érzed magad délután? Vagy mostanában extrán fáradt szoktál lenni, pedig nem igazán csinálsz mást, mint ezelőtt? Néha olyan dolgok veszik el az energiádat, ami fel sem tűnik. Ha fáradtnak érzed magad, akkor fáradt vagy és ezt nem szégyen bevallani. Lehet, hogy a folyamatos stressz az, ami lefáraszt, vagy az, hogy folyamatosan ébernek kell lenned valami miatt, esetleg jött egy nagy változás az életbe, amihez alkalmazkodnod kell. Ezek olyan dolgok, amik nem egyértelműek, de jobban belegondolsz, ezek is jelentős mennyiségű energiát igényelnek. Nemcsak attól lehetsz fáradt, ha ma egész nap kapáltál, takarítottál, futottál, tanultál megállás nélkül. Attól is kimerülhetsz, hogy egész nap semmit sem csinálsz, lógatod a lábad, de egy folyamatos stresszben vagy, amit észre sem veszel.
Nekem akkor volt a legnagyobb heuréka pillanatom ezzel kapcsolatban, amikor kaptam egy kiskutyát. Egy hét múlva olyan fáradt voltam, kicsit úgy éreztem magam, mintha beteg lennék. Vontatottan mozogtam, ködös volt az agyam és fájt a torkom. Pedig nem mozogtam többet, mint azelőtt, sőt, kevesebb házimunkát is végeztem, mert sok időt töltöttem a kölyökkutyával. Napi háromszor tanítgattam és játszottunk, aztán mindig aludt és én ilyenkor álltam neki a saját dolgaimnak. Fizikailag nem volt megterhelőbb, mint az addigi mindennapok. Szerettem vele játszani, és persze, feltöltődtem tőle, de valahol elvette az energiámat. És tudod, hogy hol? Egész nap rá voltam fókuszálva. “Hol van? Mit csinál? Mit eszik? Mit rágcsál?” Folyamatosan monitoroztam, nehogy rosszat csináljon, vagy baja essen. Még akkor is, mikor aludt, azt vártam, mikor kel fel, mert akkor menni kell vele pisilni. Szóval egy folyamatos éberségben éltem a mindennapjaimat, amihez nem voltam hozzászokva. És amikor erre rájöttem, orvosoltam a problémát: onnantól kezdve tudatosan figyeltem rá, hogy ne legyek ráfeszülve a kutyára. Aludtam egy nagyot és azóta jobban vagyok. Erről azért írtam olyan részletesen, mert egy pár hetes tapasztalatról van szó. Beli, a kutyusom azóta is jól érzi magát velem és nem sértődött meg, hogy kevésbé vagyok agyilag rákapcsolódva.
Ki vagy te, hogy ítélkezz?
Ki merem magamról jelenteni, hogy nagyon elfogadó vagyok másokkal szemben. (Önmagam elfogadásán még dolgoznom kell.) Nem szoktam előítéletes lenni, hiszen ki tudja, ki miben van benne? Nem szoktam egy idegenről a viselkedése alapján messze menő következtetéseket levonni, hiszen a viselkedésünk nem a személyiségünk. Sosem tudhatod, hogy éppen milyen élethelyzetben van az illető. Lehet, hogy számára az adott dolog jelenti az egyetlen megoldást, és, habár te nem tennél így a jelenlegi helyzetedben, hidd el, hogy hozhat olyat a sors, hogy te is hasonlóan fogsz cselekedni.
Mondok egy példát: Sokan lenézik azokat az anyákat, akik a kisgyerekük kezébe mobiltelefont adnak, hogy azzal foglalják le magukat. “Hiszen az anyának kéne foglalkoztatnia a gyereket, nem az okoskütyüknek…” De el tudod képzelni mi áll mind emögött? Hogyan telik annak az anyukának a napja? Lehet, hogy egész nap rá van tapadva a gyerekre és csak arra a 15 percre adja neki oda a telefont, amíg bevásárol. Egyébként együtt játszanak, esznek, tanulnak stb. De te csak ezt a 15 percet látod a napjából, amíg bevásárol, miközben a gyereke mesét néz a telefonján. Persze, az is lehet, hogy a gyerek egész nap Youtube-ozik és az anyja csak eteti meg tisztába teszi, NEM tudhatod, hogy mi a valóság, hiszen te csak egy nagyon kis szeletét látod az anyuka napjának.
Szóval légy megértő, hisz szinte mindig van olyan élethelyzet, amely elfogadhatóvá tesz egy emberi döntést. Vagy, legalábbis, ami mellett megérted, hogy az adott személy miért így cselekedett.
Habár az “okosságaimat” E/2-ben fogalmaztam meg, a szándékom nem kioktató jellegű. Nem neked adok tanácsot, sokkal inkább magamhoz szólok ezekben a sorokban. Ha valami tetszik, nyugodtan vedd át, ha pedig pont az ellenkezőjét gondolod, az is tökéletesen megfelel. Később lehet, hogy én is pont az ellenkezőjét fogom mindennek gondolni, de egyelőre számomra ezek az értékek azok, amik irányítanak és átsegítenek a mindennapokon.
